A Bonbonetti

Ismerje meg a Bonbonetti értékeit

Tradíció

a fogyasztóink szolgálatában

150 éves szaktudással a hátunk mögött ismerjük az emberek ízlését és igényeit, hiszen már 3 generáció óta készítjük a csokoládét. Ez idő alatt rengeteg új csokoládét és ízt fejlesztettünk ki, amelyek akkor korszakalkotónak, mára pedig klasszikusnak számítanak. Ezt a hagyományt visszük tovább a jövőben is, megőrizve a régi jó magyar márkákat, gyerekkorunk kedvenc édességeit.

Minőség

a folyamatos versenyképességért

Az elmúlt 150 év alatt olyan jelentős szakmai tudás, tapasztalat és technológiai know-how halmozódott fel a cégnél, mely garancia termékeink kiváló minőségére. Vállalatunk élelmiszerbiztonsági és minőségirányítási rendszert üzemeltet. A rendszert, az 1998-ban kiépített HACCP és az  ISO 9000-es szabvány  bevezetésével alapoztuk meg, majd az évek során, továbbfejlesztettük több hasonló szabvány (ISO 22000, BRC, IFS) bevezetésével  és alkalmazásával. Rendszerünk megfelelő működését évente felülvizsgáltatjuk, az erre akkreditált SGS nemzetközi tanúsító szervezettel, az IFS globális élelmiszer szabvány aktuális verziója szerint. Tanúsítványuk alapján magas szinten megfelelünk az IFS FOOD  követelményeinek.

Miénk

az évszázados hagyomány öröksége

A Bonbonetti Csoport Magyarország legjelentősebb kapacitásokkal rendelkező édesipari cégcsoportja, hazánk első számú édességgyártója. Olyan nagy márkák megalkotója és gyártója, mint a tibi csoki, a Cherry Queen konyakmeggy, a Bonbonetti szaloncukrok vagy a közkedvelt Franciadrazsé és Dunakavics, amelyek a mai napig a cég budapesti Vágóhíd utcai gyárában készülnek.

Mai

a sikerünk záloga

Az állandóan változó édességpiacon nagyon fontos a folyamatos innováció, ezért a régi, jól ismert termékek támogatása mellett folyamatosan fejlesztünk. Évről évre, szezonról szezonra újdonságokkal kell megjelenni, amelyhez nagy előnyt jelent számunkra, hogy kiváló hazai fejlesztési csapattal dolgozunk, így gyorsan és rugalmasan tudjuk a változó igényeket kiszolgálni. Fejlesztéseinkkel számtalan hazai és nemzetközi díjat szereztünk.

Díjak:

2004 HUNGAROPACK csomagolási verseny Hungexpo Rt. különdíj

Cherry Queen Grand Selection praliné-család ajándékcsomagolás

2005 HUNGAROPACK csomagolási verseny FVM különdíj

Bonbonetti Moments desszert csomagolás

2005-09 SUPERBRAND

tibi Superbrand minden évben

2009 Mai Piac és Nielsen SIKERTERMÉK aranyérem

tibi egészmogyorós tejcsoki

2009 Mai Piac és Nielsen SIKERTERMÉK ezüstérem

tibi Prémium málnadarabos étcsoki

2009 HUNGAROPACK csomagolási verseny Magyar Reklámszövetség különdíja

Bonbonita Dark Selection

2009 HUNGAROPACK csomagolási verseny Trade Magazin különdíja

Cherry Queen és Bonbonita karácsonyfa díszdobozok

2010 SUPERBRAND

Bonbonetti Superbrand díj

2010 MAGYARBRANDS

tibi 35. legpatinásabb magyar márka

2010 MAGYARBRANDS

Dunakavics és Francia drazsé minősített magyar márkák

2011 Mai Piac Aranytallér díj food kategória

Bonbonetti Kft.

2011 Mai Piac és Nielsen SIKERTERMÉK ezüstérem

tibi trüffel szelet

2011 MAGYARBRANDS

tibi 17. legpatinásabb magyar márka

2011 MAGYARBRANDS

Bonbonetti, Dunakavics, Francia drazsé minősített magyar márkák

2011 HUNGAROPACK csomagolási verseny Nyomda- és Papíripari Szövetség oklevéllel elismert nevezés

Cherry Queen Passion díszdobozok

2011 HUNGAROPACK csomagolási verseny Trade Magazin különdíj

Cherry Queen for men csomagolás

2011 HUNGAROPACK csomagolási verseny PackMarket Kft. különdíj

tibi étcsokoládé promóciós csomagolás

2011 AZ ÉV LEGSIKERESEBB PROMÓCIÓJA élelmiszer kategória ezüstérem

“70kedj a tibivel!” nyereményjáték

This post is also available in English.

Vállalati hírek

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  International Food Standard (IFS)
Version 6.1 November 2017
Product Scope 6: Confectionary