Vállalati hírek » Az egykori kitelepített látogatása a Bonbonetti gyárban

Az utolsó nagy hazai csokoládégyár története a 145 év alatt emberi sorsokkal is összefonódott. Május 24-én, pénteken Michael Eisrich úr látogatott el a nagy múltú gyárba, aki 1944-ben a gyár alatti óvóhelyen vészelte át Budapest ostromát, majd 1946-ban elhagyta az országot.

Michael Eisrich Budapesten született, Soroksáron nevelkedett 13 éves koráig. Apja, Eisrich Mihály asztalosként dolgozott Európa egyik legmodernebb csokoládé gyárának felépítésénél és berendezésénél a Vágóhíd utca 20. szám alatt – a mai Bonbonetti gyár helyén – mint művezető. Bátyja, Eisrich György is itt tanult, mint cukrász. Stratégiai okokból 1944 novemberében kiürítették Soroksárt, ők pedig a gyárban akarták megvárni a háború végét. Budapest 108 napos ostroma során – amely a magyar fővárosért folyó küzdelem volt a Szovjetunió és Románia, illetve a Harmadik Birodalom és Magyarország között 1944 novembere és 1945 februárja között – a bombázások és az ágyúbelövések egyre gyakoribbak voltak, így a család lement az „óvóhelyre” ahol Eisrich úr emlékezete szerint 3 nagy helyiségben négy házaspárral húzódtak meg. Az Eisrich család hét fővel élt az óvóhelyen, itt várták meg az ostrom végét. A felszabadítás után a család egy részét internálták, Eisrich úr pedig kifutófiúként a gyárban dolgozott. 1946. május 8-án szüleivel együtt kitelepítették.

Eisrich úr május 24-én családjával Budapestre látogatott, és a Vágóhíd utcai Bonbonetti gyár alatti óvóhelyen visszaemlékezett életének nehéz pillanataira.

A Bonbonetti

Több mint 140 éves szaktudással a hátunk mögött ismerjük az emberek ízlését és igényeit, hiszen már 3 generáció óta készítjük a csokoládét.

Tovább 
  International Food Standard (IFS)
Version 6. April 2014
Product Scope 6: Confectionary